BEMUTATKOZÁS
Cégünk független egyéni vállalkozás, mely a "Novo-Terra Épülettechnikai Mérnökiroda" fantázianév alatt fut. A függetlenség biztosítja megrendelőink számára hogy bármely szállító termékeit betudjuk tervezni.
Vállalkozásunk az építőiparon belül, az épületgépészet területén tevékenykedik. Megrendelői között a magánszemélyek, a kis- és középvállalatok, valamint közintézmények egyaránt megtalálhatók. Tevékenységi körünk elsősorban az épületek gépészeti rendszereire terjed ki, de ezen kívül az ehhez kapcsolódó területeken végzett munkára is. Eddigi működésünk során főleg helyi, vagy az ország nyugati részén végeztünk tervezési feladatokat.
Egyéni vállalkozásunk 2000-ben alakult, és az alapítástól kezdve folyamatosan fejlődik a technikai eszközök és termékeinek minősége tekintetében egyaránt.
Hatékony tervezési rendszerünk segítségével elkerülhetők a kivitelezési többletkiadások. Garantáljuk a kiváló minőséget a szerződéskötéstől a létesítmény átadásáig!
A "Novo-Terra" minden dokumentációját számítógépes tervező rendszerrel készíti. A dokumentáció valamennyi eleme számítógéppel készül. A tervek formátuma megfelel a vonatkozó hazai szabványoknak. Biztosítjuk a dokumentációk egységességét, minőségét, mindenkori egyértelmű azonosíthatóságát, követhetőségét, archiválását.
A műszaki rajzok AutoCad számítógépes tervező szoftverrel, az egyéb kapcsolódó dokumentumok office programokkal készülnek.
A tervek átadására, igény szerint, lehetőség van papíron és adathordozón is, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó létesítményeinek teljes dokumentációját számítógépes rendszerben tárolja.
TEVÉKENYSÉGI KÖR
Tevékenységi körünkbe a műszaki tervezés, valamint az ezzel összefüggő mérnöki szolgáltatások tartoznak.
Tervezési tevékenységünk
Tervezési tevékenységünk kiterjed különféle épületgépészeti tervezési folyamatokra:
- Épületek vízellátása, szenny-, és csapadékvíz elvezetése
- Épületen kívüli víz/csatorna vezetékek és közműcsatlakozások
- Központi fűtési/ hűtési rendszerek
- Hőhasznosítás/ ipari hőhasznosítás
- Légtechnikai hálózatok
- Gázellátás
- Sűrített levegő rendszerek
- Központi porszívó
- Alternatív energia hasznosítás, /napenergia, hőszivattyú/
- Kazánházi rekonstrukciók
- Esővíz hasznosítás
Szakértői tevékenységek
- állapotfelmérés
- műszaki tanácsadás, elemzés
- döntéselőkészítő költségbecslések készítése
Pályáztatás
- tender kiírás
- tervezői költségvetési tételkiírás
- ajánlati dokumentációk készítése
Műszaki tervdokumentációink
Műszaki tervezési tevékenységeink keretében a vonatkozó jogszabályoknak és a tervdokumentációra vonatkozó szabványoknak megfelelő tartalommal és formátumban készítjük dokumentációinkat.
A tervdokumentációk fő részei:
- műszaki leírás
- tervezői költségvetési tételkiírás
- tervrajzok
A dokumentálás a megrendelő igényeinek megfelelő példányszámban történik.
FILOZÓFIÁNK
Fontosnak tartjuk a környezettudatos magatartást, a hatékony, és környezetbarát technológiák terjesztését.
Novo-Terra filozófiája: a Föld tudatosságának meg kell változnia egy élhetőbb környezet érdekében. A kimerülő fosszilis tüzelőanyagok (szén, olaj, földgáz) mellett/helyett új energiaforrások bevonására van szükség. Előtérbe kell helyezni az alternatív építéstechnológiákat (szolár építészet, szalmabála és vályogházak, föld(barlang)házak, illetve az alternatív energiák kiaknázását (napenergia, szélenergia, és geotermikus energia).
2D CAD BÉRRAJZOLÁS
Vállaljuk papíron elkészített tervek digitalizálását, CAD-be rajzolását, szkennelését. A rajzok igény esetén pdf formátumba mentését. Építészeknek, gépészeknek, villamos tervezőknek.
GÁZTERVEK KÉSZÍTÉSE
Vállaljuk családiházak, társasházak, vendéglátó egységek (konyhák, szállodák), áruházak, ipari létesítmények és középületek gázterveinek elkészítését, módosítását, engedélyeztetéssel.
KAZÁNHÁZI REKONSTRUKCIÓK
Vállaljuk meglévő társasházak, szállodák, áruházak, ipari létesítmények és középületek kazánházi rekonstrukciójának gépészeti tervezését.
Meglévő, elavult kazántelepek helyére telepítendő korszerű, kiváló hatásfokon üzemelő berendezésekkel energiát takarít meg és egyúttal óvja a környezetét is. A gazdaságos üzem folytán a beruházási költsége pár éven belül megtérül.
ÉPÜLETGÉPÉSZETI TERVEZÉS
Vállaljuk családiházak, társasházak, vendéglátó egységek (konyhák, szállodák), áruházak, ipari létesítmények és középületek komplett épületgépészeti terveinek elkészítését.
- Épületek vízellátása, szenny-, és csapadékvíz elvezetése
- Központi fűtési/ hűtési rendszerek
- Légtechnikai hálózatok
- Gázellátás
- Sűrített levegő rendszerek
- Központi porszívó
- Alternatív energia hasznosítás, /napenergia, hőszivattyú/
- Kazánházi rekonstrukciók
- Hőhasznosítás/ ipari hőhasznosítás
KÖZMŰTERVEZÉS
Vállaljuk az épületgépészeti rendszerekhez kapcsolódó közműrendszerek tervezését, engedélyeztetéssel.
- vízellátás, szenny-, és csapadékvíz elvezetés telken belül és kívül
- műtárgyak betervezését, engedélyeztetését iszapfogó, zsír-, és ásványolaj leválasztók)
- csapadék-, és szennyvízátemelők tervezését
- esővíz hasznosító rendszerek tervezését